Fut az út a làbam alatt . Vele fut a lelkem is . Éreztétek màr ezt?!
Mintha a lelkem egy pillanatra, egy átkozott pillanatra itthagyott volna . Baj ez? - kérdem én .
Egy nem fogadott hívásra ébredsz, és azt látod, mit soha nem akartàl . Az hívott, ki egykoron elvitte a lelkedet . Te pedig ültél tétlenül, utálattól fűtve .Baj ez?- kérdem én .
Szìved egy darabkàjàval keltél véres párbajra, s most borzongat a fàjdalom . Még se érzed, a bűntudat lüktető màmorát . Fáj, de még sem jő! Baj ez?! -kérdem én.
Sok hibàt vét az ember, s még több hibàt halaszt el . Hagyja futni! Pedig a hibàink a legnagyobb kalandjaink, nemde?!
Hibàk nélkül élni, milyen is lenne? Egy besavanyodott pojàca lennék, egy csésze teàval, csontkeretes szemüveggel, egy mamuszban . Hàt, ragozzam még?! Semmit nem érne az egész àtkozott élet , a magunk kreàlta, hibàink szűlte kalandok nélkül, nemigaz? !
Szóval, néha elrohan a lelkünk, néha màmorba visz a szenvedély, vagy csak az őrület közel jàr, de soha nem feledhetjük :
Hibàk nélkül nincs kaland , s kalandorként ér, igazán csak valamicskét a sajàt történetünk .
Fusson csak az a lélek!
