'Ha képes reggelire is fájdalmat enni'

Dideregve feküdni a pamlag alatt és csak töprengeni , egész álló nap csak töprengeni; Mi vagy ?! Keservesen figyeled ,hogy mennyivel jobb lettél , mint ami valaha is megérdemelt vagy akarni való  lett volna. Mind e közben mocskossá váltál és 'féregnekvalónak' fejlődtél.
Felteszed magadnak a rohadt nagy kérdést : 'Szerinted miért sírok ?'
Ez az mikor érzed ,hogy elvesztél. Hogy menekülnél ,de nincs hová. Egyedül maradtál és a gondolataid hirtelen játszani akarnak . 'Nézzünk farkas szemet' -mondják . S te nem akarsz játszani . Menekülni akarsz . Futni , futni a felismerés elől . Az elől ,hogy elvesztél . A lelked hirtelen mintha  elkezdene összeroskadni és meg akarna halni . Lassan hurkot köt a nyaka köré és kilöki a széket remegő lábai alól . Meg akar fulladni . El akar hagyni.Most mi tévő legyek ?
-csak sírok tovább és nevetek -
S felteszed magadnak a kérdést:'Szerinted miért nem sírok mindig ?'

Ide, nekem!

Mikor az ember utolsó búvóhelyét is meglelik,  úgy érzi a lelke nyitott könyv mások számára . Kimerülve kutat új barlang után,  s csak a sík semmit találja . Azt kérik tisztuljon meg,  hogy ne rejtőzzön .  Azt akarják teregessen ki mindent . Meg akarják fenyíteni .
A léleknek szüksége van a halhatatlan magànyra . Az ember ezért nyit újabb es  újabb titkos àtjàrókat a gondolatai felé . Olyan átjàrókat  , miket nem azoknak hagyott nyitva,  kik számonkéréssel magyarázzák az odabent elrejtett szörnyűséget . Olyanoknak szabad a bejárás,  kik nem látnak a sötét fal mögé .
Na most,  ha valaki -egy kósza szerető,  egy cinkostàrs,  egy kalandor a múltból- rátalált erre a világra  az illető utolsó titkolt darabkài is felszívódnak. Az ismert lelkek elrabolják a gondolatokat .
A kósza fájdalom nem lehet többet őszinte . Mindent át kell gondolnia .
El kell bújnunk!  Mindig kell egy újabb barlang!  Kell,  hogy lehessünk szókimondók,  hogy éljünk magányosan,  kell a szabadság! 
Rejtekhelyet,  Ide ,nekem!