Virrasz

Taszít a függönytől eltakart végtelen nagyvilág.
Onnan csak a  csend szava hallik át.
A mellkasom kiszakad ,
Nem hiszem, nem érzem mi miatt .
Sanyargat a semmiből szökve ,
A szakadék verejtékébe haragosan lökve . 
S  szitkozom a halált , a szajha életet, 
Lángba dobtam szerelemtől fájó kormos szívemet , 
S onnan semmi sem menekít .
Virrassz , ha a gyötrelem a mellkasomon kiszökik. 

Danicsek F.

Húzasd ki a fogad !

Amikor elveszített egy egészen apró dolgot az életedben ; egy fogat , egy tollat , egy medált ,

egy mosolyt  , akkor döbbensz rá , hogy az ilyen apró dolgok is megtörik a lelkedet.  Vegyük az első példát : egy fog . Egyetlen egy . Kis dolognak tűnik , elveszíteni , helyen űr s eszedbe jut ; ez mar nem az az idő . Ez már nem nő vissza .  Sötét lyuk tátong mindörökké a fakó fehér fogtenger közepén.  S hogy miről beszélek most ?! Semmiről! A magányról , vagy csak arról , ha egy ember kiesik a sorból . Vagy akármi más . Az űr ott van. Nehéz a rágás , avagy a beszéd . De eltűnik , hozzászoktunk , tovább létezünk , itt maradunk. Az élet haszontalan , buta ragaszkodások játéka. Miért vagyunk egyszerű legóbabák némi Barbival és ' Kennel ' ötvözve?!  Vagy csak ' Mápett ' figuràk vagyunk mind ? Húzasd ki a fogad !