Elveszett utakon kóborló magány

Van egy ember , ki nem tudja , mit tegyen a mindennapok gyötrelmeivel. Van egy ember , aki szörnyeteggé vált . Van egy ember , ki a legjobbat reméli , s van egy ember ,ki a halált hívja.
Képzeljük el,mind ezt egyetlen egy személyben! 
Voltál már az őrület szélén , de oly annyira ,hogy semmi más nem segített rajtad , csak a megszállottság és  a magány ?! Némi alkohol egy sötét panelház mögött, egy kis fű , egy forgalmas út alatt, vagy csak az üvöltő metál , egy sötét szobában , némi Jack Daniels és egy Joint  társaságában . 
Mámorodban olyan dolgokat tennél , melyet az igazán élő ember akkor sem gondolna, ha egy perverz üldözné. 

Ölnél , de olyat ki nem  él . Nyugodt vagy , de fantazmagórikus látomásokkal küzdesz . A megváltásra vársz , hátha feloldoznak , a sajgó  őrület alól  ?! Mind e közben az kering előtted , hogy:"tán a halál parfüm illatú?!" . 

Lefogadnám ,hogy a higgadt  emberek küzdenek a legnagyobb ábrándokkal. Ölnének , de nem akárkit ! A saját anyjukat! Lehet morbid , de minden ember fejében ott a halál és az  őrület eszménye , s esküdni merek rá,hogy annak a legkacifántosabb a gyilkolási "technikája " kinek elég ideje van gondolkodni rajta higgadtságában .
Mintha minden nap egy délibáb lenne , oly annyira felégetnek ezek a gondolatok belülről .
Lassan izzik a monitor, annyira figyelem .

 Én is megőrültem!